Építményeket - legyen az emberi tartózkodásra, vagy akár egyéb tárolásra szolgáló- azért hoznak létre már évezredek óta, hogy védelmet biztosítson a természeti erők és hatások károsító következményei ellen. A meteorológiai és talajból származó hatások közül a legmeghatározóbb a víz és annak egyéb fizikai formái. A térelhatároló épületszerkezetek védelmére számos természetes anyag és megoldás állt és áll a mai napig rendelkezésre, de azok teljesítmény jellemzői az egyre magasabb emberi elvárásokat már igen korlátozott mértékig képesek biztosítani. A víz elleni védekezés elsőszámú feladata, hogy megakadályozza a nedvességhatások bejutását a szerkezeti elemekbe, amivel azok élettartama, stabilitása és egészségre gyakorolt hatásai a tervezéskor meghatározott időintervallumban biztosítottak maradnak.
Már az ókorban is ismerték a természetben is előforduló aszfalt, vagy szurok anyagát. A Biblia is említést tesz zöldtetőkről és függőkertekről, amik esetében ezt a szigetelést alkalmazhatták. A rétegek közé helyezett fémlapok biztosították a gyökéráthatolás elleni védelmet és csökkentették az anyagszakadás kockázatát. Az aszfalt, vagy bitumen kenés egészen az elmúlt évszázadokig kiszolgálta a víznek kitett szerkezeteket, vagy tárgyakat alkalmazó iparágakat.
A szigetelőanyag gyártók sokféle alapanyaggal és kémiai keverékkel kísérletezve rájöttek, hogy a hagyományos és természetes anyagok közül a levegőnél jobb hőszigetelés nem létezik. Ezek után a megoldandó kérdés csak az volt, hogy hogyan lehetne megoldani az épületszerkezetek zárt levegőréteggel való betakarását. Vagyis, hogyan lehetséges a levegőt úgy bezárni valamilyen anyagba, hogy a gyártási költségek, és a ráfordított gyártási energia mértéke minimálisak legyenek.
![]() |
![]() |
![]() |
SBS modifikált |
APP modifikált |
Oxidbitumenes |
![]() |
![]() |
|
Műanyag vízszigetelő lemez |
Tető felújító vízszigetelés |
Az iparosított építőanyag gyártás megjelenésével a vízszigetelések is folyamatosan fejlődésnek indultak. Első eljárásként a bitumen desztillációja során oxigént juttattak a keverékbe, amivel az anyagmechanikai tulajdonságok jelentősen javultak. Különböző hordozóbetétre helyezve a keverék szakadási ellenállása tovább növekedett. Az oxidált termékek bedolgozhatósága és a terhelési tulajdonságai korlátozottak, így mára kizárólag ideiglenes szigetelésre, takarásra, vagy takart helyzetű alacsony terhelésnek kitett szerkezetekhez alkalmazható.
A 80-as évektől a vegyipar fejlődésével a bitumeneket műanyag adalékok hozzáadásával jelentősen korszerűsítették. A modifikáló adalékok közül az APP és az SBS a legelterjedtebb. Ezek a keverékek megoldást jelentenek a mechanikai és a hőmérsékletváltozási, és élettartam követelmények tartós kielégítésére. Külön termékek érhetők el a párazárás, gyökérállóság, és nagyobb szakítóerők felvételére. Az öntapadó rétegek alkalmazásával csökkentették a kivitelezési gázfelhasználást és tovább növelték az összeépítési biztonságot.
Elsősorban az ipari könnyűszerkezetes építési rendszerek terheléscsökkentési, és kivitelezési időt optimalizáló igénye miatt kifejlesztésre kerültek a műanyag és gumi alapanyagú lemezek és leplek. Ezek közül először a vulkanizált EPDM leplek, majd egyre inkább a PVC, és az FPO lemezek váltak a szigetelő ipar maghatározó termékeivé.
A számos felhasználási hely eltérő adottságai miatt több kiegészítő és csomópontképző termékre is szükség van. Ezek az egyes alkalmazástechnikai előírásoknak megfelelően aljzatkezelésre, rögzítésre, tömítésre és akár fényvédelemre is felhasználhatók. A vegyipar felgyorsult fejlődésének köszönhetően a lemezes szigetelések mellett megjelentek az alternatív folyékony, vagy masszaként alakítható, és kenhető bevonatok. Ezek elsősorban a felújításoknál, és a bonyolult geometriájú helyeken biztosítanak vízzárást.
Folyamatosan fejlődik a szigetelő iparág, aminek következtében az újrahasznosítás és az életciklus minél nagyobb mértékű kiterjesztése vált a legfontosabb célkitűzésnek.
A GUTTA Hungária által forgalmazott termékek közül választva, szinte minden általános vízszigetelési problémára találhatnak alkalmas és gazdaságos megoldást. A pontos alkalmazhatóság eldöntését segíti a termékeinkhez adott alkalmazási utasítás és teljesítménynyilatkozat. Speciális esetben szaktanácsadóink állnak a rendelkezésükre.